Arcképek Szentesről – Verók István

Szentes, 2018.. november 27. – Verók István volt az „Arcképek Szentesről” című városi rendezvénysorozat  portré-beszélgetésének főszereplője.

A rendezvényt az Együtt Szentesért Egyesület és a városi könyvtár rendezte, alapítványunk közreműködésével, a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával, Szentes 1 Posta második emeleti előadótermében.

Az Együtt Szentesért Egyesület elnöke, Szobota Imréné a szervezők nevében üdvözölte a megjelenteket, majd ráhangolásként felolvasta Baranyi Ferenc: A hírhozókhoz című versét.

Az est főszereplője, Verók István, Szentes 1 posta nyugalmazott vezetője, a Dél-alföldi Postatörténeti Alapítvány kiálltásvezetője bemutatkozását Tóth László, alapítványunk kuratóriumának elnöke vezette.

Tóth László Verók István családi és munkahelyi fotóinak kivetítésével motiválta beszélgetőpartnerét. A város sokak által ismert és kedvelt „postamestere” pedig színes visszaemlékezésekkel és élvezetes sztorikkal „szórakoztatta” a nagyszámú érdeklődőt, felevenítve saját életútját és „szerelmeit”: a munkáját, a zene és a család iránti elkötelezettségét.

Az egy órás beszélgetést követően a résztvevők megtekintették alapítványunk állandó kiállítását a postaépület első és második emeleti helyiségeiben.

A hangulatos rendezvényt az Együtt Szentesért Egyesület vezetői az Arcképek Szentesről rendezvénysorozat kiemelkedően sikeres estjének minősítették.

A rendezvény meghívója:

Képek

Fotó: Labát Pál László

Fotó: Lovászi József

Sajtóvisszhang

Hír45.hu: Az élete a Posta – Verók István

Szentesi Gyors – hangos hírújság: Az élete a Posta – Verók István

Az élete a Posta – Verók István (Képmelléklettel)Az Együtt Szentesért Egyesület, a Dél- Alföldi Postatörténeti…

Közzétette: Szentesi Gyors – hangos hírújság – 2018. november 28., szerda