Film és beszélgetés a postáról Fülöpjakab községben

Fülöpjakab, 2017. november 24. – A Bács-Kiskun Megyei Könyvtár KönyvtárMozi sorozatában a postáról vetítettek filmet és rendeztek beszélgetést Fülöpjakabon. Alapítványunkat ezúttal is Bicskeiné Csányi Mária ny. postavezető képviselte.

Bicskeiné Csányi Mária, alapítványunk önkéntesének tudósítása:

Jól sikerült a fülöpjakabi KönyvtárMozi program is. Ugyan kevesen voltunk, de a végén egy klassz beszélgetésbe torkollott a találkozó. Még az operatőr kollégát is sikerült bekapcsolni a beszélgetésbe.(Karáth Imre forgatott a helyszínen, ugyanis szerződést kötött vele a Megyei Könyvtár, hogy dokumentálja a KönyvtárMozis programok egy részét és ezt a helyszínt is megjelölte, ahová elmegy forgatni. )

Kurucz Judit a résztvevőket sülttökkel és teával kínálta, tetszett a hallgatóságnak. Fülöpjakab lakoságának 65%-a tanyán él, ezért javasoltam a könyvtárosnak, hogy a következő rendezvény szervezéséhez adjon fel címezetlen nyomtatványt, hogy minden háztartásba eljusson az információ.

Nemcsak a helyi posta vezetője, Dinnyés Miklósné, hanem Kunszállás posta nyugalmazott vezetője  Kertész Károly is eljött a KönyvtárMozi rendezvényre.

A program 17.00 órakor kezdődött, és 19.45-kor fejeztük be. A „technika ördöge is megjelent”, mert a Szoboszlai Péter rendezte „100 éve történt” filmsorozatból a „Levelet hozott a posta” című animációs film lépten-nyomon leállt, nagyon lassan töltötte be a rendszer. De a problémát ügyesen megoldottuk, mert ekkor ettük meg a sülttököt, majd megfordítottuk a programot, először én beszéltem az önálló Magyar Posta 150 évéről, majd ezt követte a vetítés és a beszélgetés.