Elérhetőségünk
Dél-alföldi postatörténeti kiállítás
6601 Szentes, Kossuth u. 3.
Szentes 1. sz. Posta
A kiállítás megtekinthető előzetes bejelentkezéssel a posta nyitva tartása alatt:
H-P. 8-16-ig, szombaton csak csoportoknak, 8-12-ig, előzetes egyeztetéssel.
Bejelentkezést a 63/314-366 telefonszámra kérünk!
"A posta örök - és örökké változik. A ma postája holnapra emlék lesz. A tegnap postája már ma is az, a tegnapelőtt postájára pedig sokan már nem is emlékeznek" - olvashatjuk annak a dél-alföldi postatörténeti kiállításnak az emlékkönyvében, amelyet a látogatók Szentes 1 posta épületében tekinthetnek meg.
A kiállítást néhány lelkes postás dolgozó alapozta meg több évtizedes gyűjtőmunkával. A 2003-ban alapított közös gyűjtemény gyarapítása céljából sok jelenlegi és egykori postás dolgozó ajánlotta fel személyes dokumentumait, tárgyait, emlékeit, így a kiállítás ma már több teremből áll.
|
Ha idekattint, meghallgathatja |
1.
Az első terem egyik látványossága egy múlt századbeli kisposta belső berendezése és felszerelése a korabeli postáskisasszonnyal és kerékpáros kézbesítővel.


A távközlés múltja iránt érdeklődők láthatnak itt egy múlt században készült kézi távbeszélő-központot, amely ma is működőképes, a kiállítás termeit összekötő régi telefonokkal ki is próbálható. A gyűjteményben 1867-től, a Magyar Posta önálló nemzeti közintézménnyé válásától hiánytalanul megtalálhatók a "M. kir. Postai és Távírdai Rendeletek Tára" című hivatalos kiadvány bekötött példányai.
2.
A második teremben egy hatalmas tablón képek láthatók a Magyar Királyi Posta létrejöttéről és működéséről 1867-től 1945-ig.

Az egyik vitrinsor az 1848-49-es Kossuth-bankótól a jelen korig vezeti végig a látogatót a magyar bankjegykiadás történetén.
A sarokban egy régi telefonfülke látható a hozzá tartozó telefonnal (a telefon össze van kötve az első szobában lévő telefonközponttal). A másik sarokban az egykori vasúti mozgópostások használati tárgyait csodálhatjuk meg. A terem harmadik sarkában Szentes város postai múltjával kapcsolatos dokumentumok és a jelenlegi posta makettje található. A falakon régi postás zászlókat vehetünk szemügyre.
3.
A harmadik teremben a Magyar Posta 1945-1990 közötti időszakból származó emlékei tekinthetők meg. A kiállítás egy része emléket állít a postai szakoktatásnak: egykori postai szakiskolások egyensapkái, iskolai emléklapok, évkönyvek, tankönyvek, bizonyítványok láthatók a vitrinekben. Kiállítási bábukon a félmúlt és a közelmúlt, valamint a jelen kor postás egyenruhái köszönnek vissza.

4.
A negyedik teremben képeslapkiállítás kapott helyet a XX. század elejétől a közelmúltig.
Középen egy régi postai írópulton budapesti és szentesi képeslapok láthatók. A kiállításnak ez a része bélyegek, elsőnapi borítékok és alkalmi levelezőlapok bemutatásával egészült ki, és ugyanitt csodálhatják meg a látogatók Kass János grafikusművész bélyegterveinek egy részét.
5.
Az ötödik teremben híradástechnikai eszközöket láthatunk. Megcsodálhatjuk a XX. század közepének és második felének jellegzetes néprádióit, telepes és katódcsöves vevőkészülékeit, az első magyar gyártmányú televíziókat (ne feledjük, 1990-ig a műsorszórás is a posta feladata volt). Működőképes állapotban vannak a kiállított, lyukszalagos telexgépek.
Ugyanebben a teremben alakítottak ki a kiállítás rendezői egy emléksarkot Katona Imre festőművész tiszteletére, aki civilben postaműszerész volt Szentesen.

6.
A hatodik teremben postás sporttörténeti emlékek és egyéni adományozóktól származó gyűjtemények kiemelkedő darabjai láthatók.

7.
A termeket összerkötő folyosón 18. századi postás egyenruhák rajzai, valamint a Postaforgalmi Technikusm és Szakközépiskola néhány érettségi tablója, továbbá postás amatőr festők alkotásai láthatók.
Még több kép: a fotógalériában (kattintson ide!)
Az alábbi képre kattintva pedig egy videófilmet nézhet meg:
A kiállítás megtekinthető a posta nyitva tartása alatt:
H-P. 8-16-ig és bejelentkezéssel szombaton 8-12-ig.
Csoportok bejelentkezését a 63/314-366 telefonszámra kérjük!

