Jubiláló postáink
150 éve nyílt posta Okányban
- 2010. július 10. szombat
2010. július 10-én Okány posta ünnepelte 150. születésnapját. A rendezvényen a Magyar Posta újonnan kinevezett elnöke és vezérigazgatója, valamint a keleti országrész számos nagyposta-vezetője is részt vett.
Martonné Török Erzsébet meghatottan üdvözölte a résztvevőket, majd Rácz Tamásnét, a Kelet-magyarországi Területi Igazgatóság vezetőjét kérte fel köszöntőjének megtartására.
Kalmár István, a Magyar Posta Zrt. elnöke és Schmidt Pál vezérigazgató – köszöntve a jubiláló postásokat - saját postai élményeikről, gondolataikról beszéltek, a régi idők és napjaink postájának helyzetét vázolták.
Fekete Zoltán, Okány polgármestere ünnepi beszédében a helyi postások érdemeit emelte ki, és erre az alkalomra készíttetett, kőkeretes, üvegbe gravírozott köszöntő mondatokat tartalmazó emlékplakettel ismerte el a régi, jelenlegi és jövendőbeli postások munkáját.
A kulturális műsor keretében fuvola- és furulyazene mellett egy szavalatot hallhattak, valamint két okányi néptánccsoport fellépésében gyönyörködhettek a résztvevők.
A Dél-alföldi Postatörténeti Alapítvány helyi dokumentumokkal kibővített kiállításán a Békéscsaba 1. megyei posta vezetője, Illin József tartott tárlatvezetést.
KÉPEK AZ ÜNNEPSÉGRŐL





A KIÁLLÍTÁS


SAJTÓ
Tudósítás az "A postás" című lap 2010. júliusi számban (kattintson ide!)

OKÁNY POSTA DOLGOZÓI 2010-BEN

Tisztviselők balról jobbra:
Iráziné Egri Irén küld. felvevő, Martonné Török Erzsébet postavez., Szekeres Katalin pénzforgalmi üi.,
Kézbesítők balról jobbra:
Nagyné Bránya Mária, Marcsinyi Lászlóné, Pappné Papp Magdolna, Verebi Ferencné
