Navigáció:

Jubiláló postáink

130 éve nyílt posta Császártöltésen

2010. május 8-ikán Császártöltés posta dolgozói ünnepi megemlékezést és emlékkiállítást rendeztek abból az alkalomból, hogy 130 éve nyílt meg a település postája. Ezen a rendezvényen indult útjára a Dél-Alföldi Postatörténeti Alapítvány bélyeg- és postatörténeti vándorkiállítása.

A rendezvényen népes vendégsereg jelent meg, egykori és mai postások, családtagjaik, a település érdeklődő lakói, postai vezetők, megyehatáron innenről és túlról.

Schindler Antal, Császártöltés postavezetője köszöntötte a megjelenteket, köztük Krutki Józsefné dr-t, a Magyar Posta üzletágvezetőjét és Tóth Lászlót, a Dél-Alföldi Postatörténeti Alapítvány kuratóriumi elnökét. Az emlékező beszédeket hangulatosan fogták keretbe a helyi általános iskolások - versekkel, zenével.

Krutki Józsefné dr. megnyitó beszédében kiemelte: megható látni, hogy együtt ünnepelnek több postás generáció tagjai, egykori és mai dolgozók, volt és jelenlegi postavezetők. Látni rajtuk: örülnek az ünnepnek, örülnek a találkozásnak, egymásnak. Az üzletágvezető asszony emlékeztetett rá, hogy több mint 140 éve, 1867-ben vált önálló nemzeti közintézménnyé a Magyar Posta, és nem sokkal később állandó postahivatal nyílt Császártöltésen, erre büszke lehet a falu lakossága. A mai postások arra is büszkék lehetnek, hogy független felmérések szerint a magyar lakosság bizalmi rangsorában a postások a második helyen állnak, megelőzve a pedagógusokat és az orvosokat is. Az általános közbizalmat látva remélhető, hogy a Magyar Posta a teljes piacnyitás után is nemzeti közszolgáltató marad, technikailag még tovább fejlődik, és változatlanul élvezni fogja az emberek bizalmát.

Tóth László a Dél-Alföldi Postatörténeti Alapítvány nevében köszöntötte a résztvevőket, és elmondta: az alapítvány kuratóriuma kezdeményezte tavaly decemberben, hogy a 2010-ben jubiláló posták dolgozói emlékezzenek meg a postahely megnyitásának kerek évfordulójáról. A megemlékezésekhez az Alapítvány bélyeg- és postatörténeti kiállítást ajánlott fel. A császártöltési posta vezetője elsők között jelezte, szeretnék megünnepelni a posta megnyitásának 130. évfordulóját. Tóth László gratulált a császártöltési postásoknak az évfordulóhoz és a rendkívül színvonalas ünnepséghez. - Ez az első ilyen postatörténeti jubileumi rendezvény a dél-alföldi régióban az idén - jelentette ki Tóth László. - És a császártöltésiek magasra tették a mércét - tette hozzá. A kiállításról szólva elmondta, hogy két tematikai egységből áll. Egyik dióhéjban összefoglalja a Magyar Posta múltját és jelenét. Másik Kass János, nemrég elhunyt Kossuth-díjas grafikusművész bélyeggrafikáiból és bélyegeiből ad ízelítőt.

Az Alapítvány által rendelkezésre bocsátott kiállítást kiegészítik a császártöltési posta történetére vonatkozó emlékek, dokumentumok, fényképek, amelyeket a postavezető, Schindler Antal gyűjtött össze, a Postamúzeum és egykori helyi postás dolgozók segítségével. Látható a kiállításon többek között annak a kézzel írott postaigazgatósági utasításnak a másolata, amellyel 1879. november 25-én elrendelték a császártöltési postahivatal felállítását.

A résztvevők nagy szeretettel vették körül a posta régebbi vezetőit és dolgozóit. Többek között Kovács Istvánnét, aki férjével együtt 1948-1980 között, 32 évig dolgozott a császártöltési postán (férje volt a postafőnök), vagy például Lakner Istvánt, aki 1979-1993 között vezette a postát. Erre az időszakra esett a jelenlegi postaépület 1986-ban történt felépítése is. A megemlékezés felejthetetlen élményt nyújtott a jelenlévők számára.

A kiállítást 2010. május 8-tól 18-áig tekinthetik meg az érdeklődők Császártöltés posta közönségterében.

 

 Sample Image     Sample Image

   Sample Image    Sample Image

   Sample Image    Sample Image

   Sample Image    Sample Image 

   Sample Image    Sample Image 

   Sample Image    Sample Image 

   Sample Image     Sample Image


 

 CSÁSZÁRTÖLTÉS POSTA DOLGOZÓI (2011)

Álló sor balról jobbra: Kákonyi Lajosné (belt. kézb.), Schindler Lászlóné (kült. kézb.), Schweibert Árpádné (belt. kézb.), Pathó Gézáné (belt. kézb.)

Ülő sor balról jobbra: Schindlerné Váradi Ildikó (egy. felv.), Schindler Antal (postavezető), Jónás Csabáné (pénzfelv.)