Rendezvények
Katona Imre emlékkiállítás (2010)
- 2010. szeptember 17. péntek
2010. szeptember 17-én képzőművészeti emlékkiállítás nyílt Szentesen, az 1. sz. posta épületében Katona Imre, néhai szentesi amatőr festő születésének 80. évfordulója alkalmából. Katona Imre válogatott festményein kívül kilenc ma élő amatõr postás festõ képeit is láthatja a közönség. A tárlatot nagy számú érdeklődő jelenlétében Ibos Éva szegedi művészettörténész és Szűcs Lajos, Szentes város alpolgármestere nyitotta meg.
Katona Imre
Katona Imre, ha élne, most lenne 80 éves. Postaműszaki szakmunkásként kereste kenyerét Szentesen, szabadidejében pedig táblaképeket festett. Festőnek kifejezetten tehetséges volt, ám nagyon szerény és visszafogott embernek ismerték. Tokácsli Lajos szentesi festőművész volt a mestere, de sokat tanult az egykori szegedi Postás Képzőművész Körben is. Hazai kiállításokon kívül a nemzetközi bemutatkozás lehetősége is megadatott számára. Képei a Magyar Posta nemzetközi kapcsolatainak keretében - több más postás amatőr alkotó műveivel együtt - Bécsbe is eljutottak. Festményei annyira lenyűgözték a bécsi kiállítás-szervezőket, hogy képeiből önálló tárlatot is rendeztek 1986-ban. Negyvennégy alkotását csodálhatták meg akkor az osztrák fővárosban az érdeklődők. A festészetet, a művészetet csak kikapcsolódásnak tekintette, postai munkájának ellátása fontosabb volt számára, mint hogy képeiből akart volna megélni. Nagyon sokat jelentett számára a család. Bár maga családot soha nem alapított, anyjához és testvéréhez nagyon ragaszkodott. Fontosak voltak neki a barátok is. Képeiből vagyont gyűjthetett volna - mondják róla ismerősei. De inkább elajándékozta azokat.
A kiállítás
A szentesi székhelyű Dél-alföldi Postatörténeti Alapítvány, továbbá Katona Imre hagyatékának kezelői, születésének 80. évfordulója alkalmából kiállítást rendeztek műveiből egykori munkahelyén, a szentesi főpostán. Katona Imre festményei mellett nyolc ma élő dél-alföldi és egy budapesti amatőr postás festő képei kerültek a falakra. Apró Ferencné, Birinyi György, Csarejs János, Csontos Dezsõ, Fejér Ferencné, Gendrovics Zsolt, Nagy Imre, Nagy Jánosné és Varga Károly eltérő stílusban fest, alkotásaik azonban érdekes keresztmetszetet adnak a postás amatőr festők világából.
Ibos Éva művészettörténész megnyitójában arról beszélt, hányféle szállal kötődik a posta a képzőművészethez. Egyrészt a bélyegekkel, amelyek miniatűr műalkotások néhány négyzetcentiméternyi felületen, és sajátos ágát jelentik az alkalmazott grafikának. Másik speciális terület a mail art (küldeményművészet), ami a hatvanas években bontakozott ki a modern avantgard egyik speciális ágaként. Célja művészi üzenetek világméretű közvetítése postai kellékek, levél, boríték, bélyeg, gumibélyegző segítségével. A harmadik találkozási pont, amikor postás dolgozók fognak vásznat, ecsetet, hogy művészi módon megörökítsék a valóságot vagy érzéseiket, gondolataikat. Ez utóbbiból ad ízelítőt a szentesi kiállítás, amely szeptember 27-ig tekinthető meg munkanapokon 8 és 16 óra között, a posta nyitvatartási ideje alatt. A kiállítás rendezője a Dél-alföldi Postatörténeti Alapítvány volt.
Katona Imre képeiből



A többi alkotó képeiből

Dr. Apró Ferencné, Csarejs János

Birinyi György, Csontos Dezső, Gendrovics Zsolt

Fejér Ferencné, Nagy Jánosné
Nagy Imre, Varga Károly
A kiállításmegnyitó





A Civil TV felvétele a kiállításmegnyitóról
Emléklap

