Navigáció:

Rólunk írták

100 éves postáját ünnepli Ladánybene az idei falunapon

Forrás: Kis-kunság online | Feltöltés időpontja: 2011. július 25. 09:09
 
Ladánybenén 100 éve, 1911-ben nyílt állandó posta. A jubileum alkalmából július 30-án, szombaton 10.00-kor a falunap keretében emlékünnepséget rendeznek és postatörténeti kiállítást nyitnak.

Az Alföldön évszázadokkal ezelőtt nem voltak jól járható utak, ezért nehezen épült ki a postahálózat. 1867-ben a Magyar Posta kivált az osztrák fennhatóság alól, és önállóvá lett. Kibontakozott hazánkban is a vasútépítés. A vasút menti településeken sorra nyíltak postahivatalok. A posta mindenütt emelte a települések rangját.

A XIX. század végén már a kisfalvak és tanyák postai ellátását is kezdték fejleszteni. 1914-ben már 650 levélgyűjtő hely és 1300 postaügynökség működött az országban. 

Ennek az 1300 ügynökségnek az egyike volt a 100 évvel ezelőtt megnyitott ladánybenei postaügynökség. gyző vezetésével. 1928-ban telepítették az első távbeszélő-állomást.  Bel- és külterületen kezdetben lóval kézbesítettek, később kerékpárral. 1988-ban kapcsolódott be a falu a crossbar telefonhálózatba. Az 1980-as évek elején vezették be a külterületen a támpontos, gépkocsis kezelést. 2009 óta a külterület egy részén is házhoz kézbesít a posta.

A jubileumi megemlékezést – a falunap keretében - a helyi posta dolgozói szervezik, a Dél-alföldi Postatörténeti Alapítvány, a helyi önkormányzat, számos intézmény, szervezet és vállalkozó támogatásával. Köszöntőt mond Bokrosné Madácsi Erika, a Szegedi Területi Postaigazgatóság igazgatóhelyettese. A kiállítást a Dél-alföldi Postatörténeti Alapítvány rendezi, a magyar