A Csongrád Megyei Mérnöki Kamara, valamint a Hírközlési és Informatikai Tudományos Egyesület szegedi csoportja 125 éves a szegedi telefónia címmel rendezett emlékülést Szegeden, 2009. november 10-ikén. Az emlékülésen "A távközlés múltja - a szegedi telefónia 1990-ig" címmel előadást tartott Tóth László, a Dél-Alföldi Postatörténeti Alapítvány kuratóriumának elnöke. Előadásának szövegét az alábbiakban tesszük közkinccsé.

Egyúttal gratulálunk a távközlés szegedi dolgozóinak a 125. évforduló kapcsán, és további munkájukhoz sok sikert kívánunk!

A TÁVKÖZLÉS MÚLTJA

125 éves a szegedi telefónia

Az emberi kapcsolatokhoz elengedhetetlen az információk eljuttatása, cseréje. Erre már az ősközösségben is ráeszméltek. Igaz akkor még nagyon kezdetleges és primitív volt a jelek, üzenetek eljuttatása, de a fejlődés a közös gondolkodás elindult.

Amikortól az ember rájött a mesterséges tűzgyújtásra, attól kezdve igénybe vette azt az információtovábbításra. A tűz, a fény meghatározó szerepet játszott, de továbbra is jelen volt a hírközlés másik formája a hang által történő híradás (élőszó, dob). A harmadik mód a rajz által történő tájékoztatás volt. (képek, festett kövek, zsinórok, botok)

A távbeszélő a feltalálást követően csupán azt biztosította, hogy az egyik állomás kapcsolatot teremtsen egy másikkal. A pont-pont közötti összeköttetések miatt sok telefonra és kiterjedt távbeszélő-hálózatra volt szükség. Edison szerint Puskás Tivadar magyar feltaláló volt az első, aki feltárta azt a tervet, amely lehetővé tette, hogy a különböző helyen elszórtan felszerelt távbeszélőkészülékek vezetékeit egy központban egyesítve lehetővé tegyék a tetszőleges kapcsolatok létesítését (lehet, hogy csak legenda, de szép). Edisonnak köszönhetően 1877-1878-ban Bostonban helyezték üzembe az első telefonközpontot. Az elsőt követték a többiek. Igaz ezek kézi kapcsolásúak voltak, de aránylag hosszú életet éltek. Ha már Puskás Tivadar nevét említem elengedhetetlen, hogy néhány szóban róla is megemlékezzünk, erről, majd az utánam következő Jakab László mérnök-muzeológus előadásában fogunk hallani.

Visszatérve a telefonközpontokra napjaink automatikus távközlési rendszere hazánkban csupán az elmúlt 20 év alatt érte el az európai színvonalat. Az 1990-es Posta-Távközlés-Műsorszórás szétválásakor itt a Dél-Alföldön még szép számmal üzemeltek kézi kapcsolású távbeszélő-központok. Már az 1980-as években elkezdődött, de igazából az 1990-es évek elején gyorsult fel az LB központok centralizálása a folytonos szolgálatot tartó CB központokhoz. A technikát a MATÁV biztosította, az élő munkaerőt pedig a Posta szolgáltatta. Mindenki tudta, hogy ez egy átmeneti állapot, de az ország területén lévő különbségek mérséklését csökkenteni lehetett vele, illetve automatizálásnál a hálózat részleges decentralizációja erősödött.

Már a XIX. század végén megfogalmazódott az elképzelés az automata központok üzembe állításáról. Európában, 1898-ban Amszterdamban helyezték üzembe az első automata rendszerű telefonközpontot. Magyarországon 1910-ben létesült az első automata távbeszélő-hálózat, amely a MÁV üzemi hálózatát foglalta magába. Budapesten 1928-ban adták át azt a 70.000 állomás befogadására alkalmas öt főközpontú hálózatot, amely jelentős előrelépést hozott a honi telefon helyzet fejlődésében.

Ennyi előzetes után rátérek konkrét témámra, Szeged város telefontörténeti múltjára.

1879. március 12-ét - a szegedi nagyárvizet követően, - elindult a város újjáépítése. A Szécsényi tér 1 szám alatt felépült az új posta- és távírda palota. A terveket az a Meixner Károly készítette, aki a törvényszéki palotát (ma bíróság) is megálmodta. A postapalota megépítését megelőzően a főposta a „Fekete ház”-ban üzemelt. A Szegedi Főposta műszaki létszáma akkor 6 távközlési tisztviselő és 3 távirat-kézbesítő volt.

Az 1884-ben most 125 éve Szeged helyi távbeszélő hálózata nagy fejlődének indult. A kezdetben csupán néhány pont-pont közötti telefon üzemelt a városban, de a telefonközpont majdani üzembe állítására már ekkor kezdetét vette a felkészülés. Október 6-án adták át az első nyilvános távbeszélő-állomást. Az újjáépülő város természetes igénye volt a távbeszélő-hálózat kialakítása.1885. január 21-én, két hónap múlva lesz 125 éve annak, hogy városunkban hivatalosan is átadták a helyi hálózatot, telefonközponttal együtt. A hálózat közhasznúként működött, de magántulajdonban volt. A tulajdonosa nem más volt, mint a híres magyar feltaláló Puskás Tivadar. A sikeres üzembe-helyezést követően Puskás Tivadar azonban eladta tulajdonrészét Nollendorf Jenőnek, aki nagyon gyorsan tovább adta azt, és 1887-től a Grasselly és Ottovay czég birtokába került a szegedi távbeszélő-hálózat központtal együtt. Ők hat évig gyakorolták a tulajdonosi jogokat, biztos gyakorolták volna tovább is, ha módjuk lett volna rá, de nem tehették, mert 1893. augusztusában a távbeszélő-berendezések államosításra kerültek.

Sok számmal nem akarom Önöket untatni, de néhány adatot mégis szükségesnek tartok megemlíteni:1891-ben (az államosítás előtt) 48 személy tulajdonában 60 távbeszélő-állomás üzemelt Szegeden az éves összeköttetések száma ekkor 105.850 db volt, (556 felvett és 421 érkezett távirat).1894-ben 140 előfizető 141 telefont üzemeltetett és 412.737 db évi összeköttetés volt (3 év alatt + 390 %)                                                      (felvett távirat 115 db, érkezett 2492 db)1899-ben már 313 előfizető 373 távbeszélő-állomást mondhatott magáénak. 693.000 db összeköttetés folyt köztük, ez + 68 %-os emelkedést jelentett.Az 1901-es távbeszélő-előfizetők jegyzéke már 399 állomást tartalmazott. A fejlődés beindult. A telefon a gazdálkodást, a kereskedelmet, és az emberi kapcsolatokat fellendítette. 

Az 1914-ben kitört világháború hatására a haditermelés került előtérbe. A távbeszélő-állomások hadi célokat is szolgáltak.A vesztes világháborút követően kisebb torpanás állt be a fejlődésben. A posta irányításában lényeges változások történtek, mert a trianoni döntés következtében hazánk területe jelentősen csökkent. Csanád és Csongrád megye jelentős része (Szeged is) az első világháború előtt a „Temesvári Postaigazgatóság”-hoz tartozott. 1920. április 20-án a Posta és Távírda Rendeletek Tárában a következő szöveget olvashatjuk:Szegeden igazgatósági hatáskörrel m. kir. Posta- és távírda igazgatósági kirendeltséget kezdte el működését Arad, Bács-Bodrog, Békés, Csanád, Torontál vármegyék és Szeged szabad királyi város területén működő, és ezentúl működésbe lépő m. kir. postahivatalok és ügynökségek ügyeinek intézésére. Az igazgatósági székhelyé történő előlépés, valamint Szeged város megnövekedett oktatási és vallási jelentősége a távbeszélő-hálózat további fejlesztését igényelte. A kézi kapcsolású távbeszélőközpont már kevésnek bizonyult a forgalom levezénylésére és indokolttá vált egy automata távbeszélőközpont üzembe állítása.

Erre 1928-ig kellett várni, ugyanis ekkor létesült Szegeden először gépkapcsolású távbeszélőközpontot. Az ezt követő jó tíz év a fejlődést a távbeszélő-hálózat bővítését és az előfizetők számának emelkedését hozta, de ismét kitört a háború, és ismét a hadiipar kapott elsőbbséget. Közben a postára új feladatok hárultak. A visszacsatolt területeken át kellett vennie a postai feladatokat, valamint a távíró- és távbeszélő szolgálat ellátását.

A világháború 1944 közepén érte el Szegedet. Rendszeressé váltak a bombázások, és a sziréna hangjá­ra a dolgozóknak a légópincékbe kellett vonulniuk. A levélforgalom mellett jelentősen emelkedett a táviratok (sürgönyök) száma. A távbeszélő-hálózat terhelt és több helyen sérült volt, ezért sokan táviratban érdeklődtek hozzá­tar­tozóik felől. Ilyen körülmények között jött a német megszállás, majd a front. A posta csak kisebb károkat szenvedett. Dolgozói közül többen elme­ne­kültek, ideiglenesen a hivatalok bezártak. Október 10-én, amikor az oroszok bevonultak a városba, plakátokon hívták fel a postások figyelmét, hogy vegyék fel a munkát. Október 11-én a szovjetek ideiglenesen leállították a telefonközpontot, de 20-a után két hétre újra indulhatott. Ennek azonban az volt az előzménye, hogy az előfizetők telefonjait összeszedték, vagy kötelezték az előfizető­ket, hogy szolgáltassák be azokat. Október 24-én és 25-én még két új telefon­be­kö­­tés is volt: a szovjet tisztek elérhetőségére Butyenko orosz alez­redes uta­sí­tá­sára a Tombácz vendéglőben a 16-82, Szeged polgármesterének kérésére pe­dig Inhoff főkapítány Kölcsey utcai lakásában a 17-56 számú távbeszélőt helyezték üzembe. Ez utóbbi az automataközpont leszerelése után 13-ra vál­tott. November első napjaiban a még meglévő telefonokat is le kellett adni. A posta dolgozói az újszegedi vasútállomáson átvételi elis­mer­vény­re vették át a telefonokat. November első napjaiban a szegedi automata központot végleg le­állították. November 4-én Szeged város polgármesterének utasítására 20 asz­talos készítette azokat a ládákat, amelyekben a központ részeit elszállí­tot­ták (keletre).

Mivel a szovjetek elvitték azt az 1928-ban létesített 7B típusú automa­ta­köz­pontot is, amely kiszolgálta Szeged lakosságát, a város telefonközpont nélkül maradt. Átmeneti megoldásként először egy kisebb központ létesült. 1944 decemberében Szegeden csupán 59 előfizetőnek volt lehetősége te­le­fonálásra.

1945 közepén érkezett Szegedre az a CB központot, amely bár ké­zi kapcsolással működött korszerűbb és nagyobb kapacitású volt, mint a korábbi. 1948 végéig látta el feladatát.

1946-ban a szegedi egységes távbeszélő-hálózat 678 előfizetőt foglalt magában. Ehhez tartozott Szőreg 23, Csengele 16, Királyhalom (Ásotthalom) 11, Len­gyelkápolna (Zákányszék) 6, Röszke 10, Szatymaz 6 előfizetővel. Alsóközpontonton (Mórahalom) 34, Felsőközponton (Balástya) pedig 4 előfizető volt. A szegedi távbeszélő központ CB rend­szerű (közös telep) volt, és kézi kapcsolással működött, valamint éjjel-nappal folyamatos szolgálatot tartott. A főpostai központ kapacitásának teljes kihasználtsága miatt ideiglenesen Újszegeden a kispostán üzembe kellett állítani egy éjjel-nappali szolgálatot ellátó, kézi kapcsolású telefonközpontot, amely lehetőséget teremtett néhány új előfizető bekapcsolására.

1948. november 24-én megszűnt az újszegedi postán a folyamatos táv­beszélő-szolgálat, mert a főpostán bekötötték az új 7DU távbeszélőköz­pon­tot. Ez a központ néhány hétig áramszünet miatt időnként leállt, de amikor december 11-én Szeged 1. sz. postahivatal diesel motort kapott, megoldódott a folyamatos működés. A 7DU típusú telefonközpont már automata volt, és 2000 előfizető befogadására nyújtott lehetőséget. Később kicsinek bizonyult, és 1953-ban, 1957-ben, 1963-ban és 1967-ben bővítet­ték. Ekkor még a távhívásra nem volt lehetőség, az előfizetők tárcsázással csak helyben hívhatták egymást. A távolsági beszélgetéseket a bejelentő munkahelyen le kellett jegyeztetni, és az összeköttetésről a postás hölgyek gondoskodtak. Ez a központ a Széchényi tér 1. sz. alatti épületben mű­ködött.

Az új telefonközpont üzembe állításával a távbeszélő iránti igény fo­lyamatosan nőtt. Sokan azt hitték, hogy a gépi központ lehetőséget teremt új előfizetők belépésére, pedig ez nem így volt. A technikai korlátok és a jog­szabályban meghatározott besorolási (bekötési) sorrend (1072-es rendelkezés) miatt nagy volt az elutasítások száma, és hosszú várakozási idővel kellett annak számolnia, aki távbeszélőhöz akart jutni. 1952-ben Szegeden 961 szóló, 325 társ nélküli iker, 330 társas iker, összesen 1616 távbeszélő-előfizető volt. 1953-ban a 7DU automata távbeszélőközpont már kicsinek bizonyult, ezért bővíteni kellett. 400 előfizető telefonszáma megváltozott, de lehetőség nyílt 600 új bekötésre.

Tudom, hogy elsősorban a távbeszélőről kell beszélnem, de néhány szót indokoltnak látok a távíróról is elmondani, ugyanis a távbeszélővel nem rendelkezők részére gyors híradását csak a távírószolgálat keretei között lehetett megoldani. A táviratok továbbítása az 1950-es évekig döntően morze készülékekkel történt, majd 1959-től folyamatosan átterelték a távgépíró berendezésekre. A főposta távírdáján a morze adó-vevőberendezések mel­lett új TGX gépeket szereltek fel, amelyekkel egyszerűbbé és gyorsabbá vált a táviratok továbbítása. A TGX és a távíróhálózat gyakorlatilag ugyan­olyan gépekkel üzemelt, a különbség csak az volt, hogy a postai zárt belső hálózat volt, és külön központtal működött. Az ötvenes évek végén a váro­sok postái és a nagy táviratforgalmat lebonyolító posták egymás után kaptak TGX gépet. Szegeden TGX gócközpontot helyeztek üzembe.

A szocialista nagyüzemek fejlődésével, a mezőgazdaság átszervezésével Szegeden tovább fokozódott a távbeszélő igény, ennek mérséklésére 1965-ben jelentős postai beruházás volt a fő­posta épületében lévő 7DU telefonközpont kapacitásának bővítése, amely azonban nem biztosította a szegedi igények kielégítését, ezért a posta-vezérigazgatóság 1969-ben úgy döntött, hogy az országos hír­közlés-fejlesztési koncepciójának részeként Szegeden a helyi hálózat teljes rekonstrukciójával együtt új crossbar rendszerű távbeszélő főközpontot kell létesíteni. Első lépésként 1970-ben majd 1972-ben mellékközpontokat tele­pítettek. Ez lehetőséget teremtett további 1160 távbeszélő-állomás bekap­cso­lására. 1973-ban korlátozottan Szegedet is bekapcsolták az országos távhívásba. Ettől kezd­ve már nem kellett minden távolsági beszélgetést lejegyeztetni és néha hosszú órákat várni, hanem — ahol a lehetőség adott volt —, ott az előfize­tők közvetlenül tárcsázhatták a hívottat. Bár az ECT 500-as automata hely­közi központ lehetővé tette a korlátozott előfizetői távhívást, ez mégis csak átmeneti megoldás volt.

Az igazi megoldást az 1971-ben a Lenin körút (ma újból Tisza Lajos) és a Kossuth Lajos sugárút sarkán épülő építményben elhelyezett központ jelentette. Az új épülettömbnek a Püspök utca felőli ré­szét teljes egészében a postaműszak kapta meg. Ide került a helyi központ, valamint számos egyéb kiegészítő technika. Az új központ lényegesen fejlettebb volt, mint elődje. A mozgó alkatrészeket egyre jobban fölváltották az elektromos áramkörök és a kis karbantartást igénylő berendezések.

A főközponthoz kezdetben három (Kiskundorozsmai út, Tarján, Algyő), majd öt társközpont csatlakozott. Működésük azonos volt a Püspök utcaival. A központok létesítésével párhuzamosan felújították a távbeszélő-hálózatot. Mintegy 76 millió forintért új hálózat épült. A hely­közi központhoz kötötték be Mórahalom, Kistelek, Deszk és Röszke előfi­zetőit is. Így az ott élők is közvetlen tárcsázással tudták elérni a szegedi előfizetőket. A központok létesítésén túl a hálózatfejlesztés is megvalósult. Meghatározóvá vált a kábeles összeköttetés, megszűntek a légvezetékek. Új technológiát vezettek be a földkábeleknél; megszűntek a korábbi kábelbeázá­sok.

Az 500 millió forintos költséggel megépült igazgatósági főépület és távbeszélőszárny a szegedi igazgatóság utóbbi évtizedeinek a legjelentősebb beruházása volt. 1973-ban elkezdték Algyőn 2 millió forintért új posta építését. Ez a ha­gyományos postai szolgáltatások mellett a távbeszélőközpontnak is helyt adott. A beruházás 1976-ra készült el. Rövidesen megszűnt a manuális táv­beszélő-szolgálat, és a korszerű postalétesítményben 400-as automata köz­pont üzembe helyezésével az előfizetőknek lehetőségük nyílt a távhívás igény­bevételére.1977. január 21-én, pénteken (napra pontosan 92 évre az első központ üzembe helyezését követően) délután négy órakor Szegeden elhallgat­tak a távbeszélőkészülékek, hogy majd 45 perc múlva már újra az előfizetők rendelkezésére álljanak. A többközpontos rendszer főközpontja a Püspök utcában fölépült épületben kapott helyet. Kiskundorozsmán 400, Algyőn 400, és Tarján városrészben 1000 előfizető befogadására alkalmas mellék­köz­pont létesült. A főközpont ekkor 11 000 előfizető befogadására volt al­kalmas.

A postapalota Püspök utcai ötemeletes szárnya teljes egészében a postaműszaki célokat szolgált. Ott kapott helyet a kábelfogadó, az áramellátó gépház, az akkumulátor telep, a rendező, a felügyelet, a manuális központ, a tudakozó, az LM Ericson licenc alapján gyártott ARF 102-es típusú helyi központ, az ARM helyközi automata, amely lehetővé tette a szegediek rész­vételét az országos távhívásban. Ebben a szárnyban helyezték el továbbá, az adatátviteli berendezéseket és a távíróközpontot.

A próbaüzem után 1977. március 18-án ünnepélyes keretek között Apró Antal, valamint a megye és város meghatározó vezetői­nek részvételével avatták fel, a legújabb szegedi távbeszélőközpontot.A fejlődés nemcsak a posta által használt távközlési eszközöket érintette. Modernebbek lettek más elektromos berendezések is. Az adatok feldolgozásának és az infor­mációk továbbításának igénye folyamatosan nőtt. Ezt különösen érezni le­hetett a távíró- és telefonszolgálatban, a gépjárművekben, valamint az in­formatikában. Ez utóbbi akkor még gyermekcipőben járt.

1980-ban alakult az informatikával foglalkozó első csoport, miközben ekkor még egyetlen számítógép sem működött a posta berkein belül. 1983. július 1-jén ünnepé­lyes keretek között adták át a posta számítóközpontját. (Csongrádi sugárút 12.) A Központi Fizikai Kutatóintézet gyártotta TPA 1148-as gép 512 Kbyte-os központi egységgel, 16 csatornás multiplexerrel, 6 db 2x2,5 Mbyte-os mágneslemez egységgel, 2 sornyomtatóval és 8 db képernyős ter­minállal volt ellátva. Segítségével végezték a forgalmi adatok összesítését, elemzését.

Az elkövetkező 10 évben évről-évre fejlettebb informatikai gépe­ket vásárolt a posta, és a felhasználási terület is egyre szélesedett. Az 1977-es távbeszélő-hálózatfejlesztés csak részigényeket oldott meg, a telefon iránti lakossági igény egyre fokozódott. Sokan már 8-10 éve várták, hogy távbeszélőt kapjanak. Szegeden 1981. december 28-án készült el az a 47 millió forintos beruházás, amely 3000 szóló és 600 helyközi ívpont bőví­tésére nyújtott lehetőséget. 1982-ben a Dorozsmai úti központkapacitás 500-zal bővült és az Északi városrészben 900 előfizető befogadására alkalmas konténerközpont létesült. Ezzel azonban csak csökkenteni lehetett, de meg­oldani nem azt a nyomást, amely a postára nehezedett.

A megoldást a posta saját erőből nem tudta elérni, ezért a külső források bevonásával megvaló­suló fejlesztések kerültek előtérbe. 1983. június 17-én Szegeden is bevezetették a távhívást, amely egysze­rűbbé és gyorsabbá tette az automataközponthoz bekötött belföldi előfizetők hívását, mert lejegyzés nélkül az előfizetők közvetlen tárcsázással érték el a hívott számot. Fél év sem telt el, és december 3-ától már a nemzetközi távhívás lehetősége is megteremtődött Szegeden. 1984-ben jelent meg az első sorozatú telefonkötvény Szegeden és kör­nyékén. A Magyar Posta 310 millió Ft értékben tervezett kötvényt kibocsá­tani. A gazdálkodók 15, magánszemélyek 12 év alatt, részletekben kapják vissza a kötvény értékét, és a mindenkor esedékes 7%-os kamatot. Gazdál­kodóknak 100 eFt, magánszemélyeknek 25 eFt volt egy kötvény, amelyért a posta vállalta, hogy legkésőbb 1986. december 31.-ig telefont szerel fel. Még abban az évben elkezdődtek a bekötések. 1984 végére 901 új előfizetőnél szó­lalt meg a telefon. A bekötéskor belépési díjat kellett fizetni: 7 eFt-ot a köt­vényeseknek, a kötvény nélkülieknek pedig 14 eFt-ot. A kötvényértékesítés eredményeként 1985. december 31-ig további 2040 új telefont kötöttek be.

A lakosság jobb ellátására program készült, amely tartalmazta a nyilvános állomások számának emelését. A telefonfülkés ellátáson kívül a 80-as években az isko­lák és szociális intézmények lehetőséget kaptak, hogy nyilvános telefonhoz jussanak. Akkor még kártyás nyilvános állomások nem működtek, hanem fémpénz bedobásával lehetett a beszélgetés díját rendezni.

A technikai fejlődés megkövetelte az önálló javító és karbantartó bázis kiépítését. 1985. június 30-án alakult a postaigazgatóság legfiatalabb üzeme a javító és szerelő üzem. Feladata volt a telefonközpontok és távbeszélő-készülékek javítása, valamint a különböző postakezelési kisgépek szervízelése és karbantartása. Az induló 26 fős létszám 1990-re már 55 főre emelkedett.

Az 1984-i kötvény-előjegyzési lehetőség befejeztével a Szegedi Posta­igazgatóság engedélyt kapott, hogy további 50 millió értékben forgalomba hozzon telefonkötvényt. Az együttes kötvénykibocsátás további 13 600 ka­pacitást tett lehetővé. Ebből Újszegeden, Odessza városrészben 1000-es kapacitású mobilközpont létesült.Április 11-12-én a Szegedi Főközpont 7000-es csatlakozással bővült ki.Június 13-án Gyimesiné Etsedy Sarolta gazdasági igazgatóhelyettes tá­jékoztatta a sajtót az újabb telefonkötvény kibocsátásról. 125 millió forint névértékben nyílt lehetőség jegyzésre. Egy-egy kötvény ismét 25.000 Ft címletben készült. Június 16.-tól kezdődött a kötvényforgalmazás. Eredményeként to­vább bővült a szegedi központ és a hálózat. Szeged és vonzáskörzetében la­kók telefonhoz jutása kedvezően alakult. Már októberben üzembe állították a második újszegedi mobil telefonközpontot. A posta ügyfelei általi megítélése nem a hagyományos postai tevékeny­ség és hírlapterjesztés alapján született, hanem a telefonhelyzet volt a meg­határozó.

A kedvező kép kialakításáért a posta beruházási lehetőségének nagyobb részét a műszaki fejlesztésre fordította. Szegeden 1987. június elején látványos munka kezdődött. A Püspök utcai postaműszaki épület te­tejére gerincirányú mikrohullámú berendezések kerültek. Az utcaszinttől számítva 60 m magas vasszerkezetes építmény, amely 4 m átmérőjű para­bolaantennát is tartalmaz sok vitát gerjesztett az építészek körében. A hónap végére már ennek segítségével jött létre a Szentes–Szeged közötti mikrohul­lámú összeköttetés. E berendezéseknek köszönhetően 2500 távbeszélő-ös­szeköttetésre és két televíziós képjel és a hozzátartozó hangjel - továbbítására volt lehe­tőség. Valamint ezen az úton jött a Kossuth Rádió hangja a szegedi stúdióba, és a szegedi stúdió hangja a szentesi adóhoz. 1989-ben Szegeden 25 118 távbeszélő-előfizető volt. A két kötvényak­ció lehetőséget teremtett az igények teljesülésére. A telefonkönyvek megje­lenése nem követte a bekötéseket, ezért jelentős feladat hárult a szegedi tu­dakozóra (09). Ott 6 munkahely 12 áramkörrel segítette az érdeklődőket. Ez a tudakozó nemcsak a szegedi előfizetők, hanem a 62-es gócterület vala­mennyi előfizetőjének a rendelkezésére állt. Ekkor jött létre a technológiai váltás: a mikrofilmek helyett megjelent az informatika, és 5 számítógép üzem­beállításával felgyorsult a tudakozó munkája.  

Visszatekintésemben elsősorban magáról a telefon ellátásról beszéltem, amely az elmúlt 125 év egyik nélkülönözhetetlen eszköze volt és ma is az, de hogy a rendszer működjön ahhoz sok egyébre is szükség volt:-         a pénzről és beruházásokról beszéltem, de nem szóltam az emberekről, az oktatásukról, pedig néhány szót Ők is megérdemelnek: 

A világháború után a posták létszámának engedélyezésekor szigorú megszorítások éltek. Részben akadt szakképzett munkavállaló a különböző postai munkakörökben, de az új dolgozók miatt a képzés megindítása nél­külözhetetlen volt. A technika fejlődése különösen a műszaki területeken követelte a dolgozók képzését. 1953 köze­pétől a vezérigazgatóság a munkaidőalap védelme elrendelte a levelező ok­tatást. A középfokú műszaki képzésére 1951-ben Budapesten megalakult a Pus­kás Tivadar Távközlési Technikum. Már az ötvenes évek végén látni lehetett, hogy ez nem tudja megoldani a belső munkaerő képzését, ezért az érettségi­zett munkavállalók részére lehetővé tették a segédtiszti tanfolyamok elvégzé­sét. Szegeden évente 15-20 dolgozó szerzett ilyen végzettséget. Döntő volt a levelező formában történő oktatás, de 1971-től, amikor a Dorozsmai úton föl­épült az új oktatási alközpont, már nappali oktatásra is lehetőség nyílt. A vezetői utánpótláshoz 1954-ben új alapokon folytatódott a tisztképzés. Igaz csak Budapesten. A Szegedi Postaigazgatóság 1957-ben vonalfelvigyázói tanfolyamot szervezett a nyolc általános iskolai osztályt végzett távírda-munkások számá­ra. 1958-tól ez az oktatás átkerült az állami oktatáshoz attól kezdve a szak­munkásképzés keretében folytatódott. Ott folyt továbbá az érettségizettek távközlés-technikai műszerészi képzése is. A posta a gyakorlati képzésről gon­doskodott. Kezdetben a Postás Művelődési Házban, majd a Dorozsmai úti oktatási alközpontban.A Szegedi Postaigazgatóság szakoktatását decentralizáltan szervezte meg, de Szeged kiemelt szerepe mindenkor érvényesült.

A rendszerváltoz­tatás előtti utolsó évben (1989-ben) 15 fő alapfokú kábelszerelő és fenntartó, 17 fő alap­fokú hálózatszerelő és fenntartó, 9 fő elektromos alközponti, 19 fő CS 42-B alközponti műszaki tanfolyamot végzett.   Az 1950-es évektől a postán dolgozók (műszakiak is), egyre nagyobb számban kapcsolódtak be a szocialista munkaverseny mozgalomban, amelynek több színtere is volt. Erről csak azért teszek említést, mert ez a távközlési eredményekre is pozitívan hatott. A munkaverseny mozgalomban a legmagasabb szintet a „Kiváló Igazgatóság” cím elnyeréséért folyó küzdelem jelentette. A Szegedi Postaigazgatóság 5 alkalommal nyer­te ezt a címet el, legutoljára 1983-ban.

Az „Élüzem” címért folyó versenyben a műszaki szervek aktívan részt vettek. A Csongrád Megyei Távközlési Üzem és a Hálózatépítési Üzem több esetben részesült e rangos kitüntetésben.A kisebb csoportok a „szocialista brigád” címért szálltak versenybe. A megmaradt brigádnaplók tanúskodnak a brigádok szakmai és közéleti tevé­kenységéről. Az elismerések sem maradtak el. Az arany, az ezüst, és a bronz kitüntetések mellett sok brigád kapott elismerő oklevelet, amely biz­tatást jelentett a jövő évi vállalásokhoz és teljesítésekhez.

A szocialista munkaverseny mozgalom az egyéni teljesítmények foko­zására évente meghirdette a Szakma Ifjú Mestere és a Kiváló Ifjú Szakmunkás címért folyó versenyt. Sok esetben ennek köszönhette egy-egy fiatal, hogy fölfigyeltek tudására és lehetőséget teremtettek számára a továbbtanulásra, felelős munkakörök betöltésére.

Az 1989-es év a Magyar Posta három részre válásának előkészületeivel telt. 1990. január 1-jétől a Magyar Posta Vállalat a hagyományos posta­szolgáltatások továbbvivője maradt; a Magyar Távközlési Vállalat a távbe­szélővel és távíróval kapcsolatos feladatokat kapta; az Antenna Hungária Vál­lalaté pedig a műsorszórás lett. Szegeden is meg kellett osztani a tárgyi eszközöket, rendezni kellett a létszámok migrációját és a jóléti létesítmények további sorsát. Fegyelmezetten és kulturáltan ment végbe a szétválás. A to­vábbi működéshez a felek együttműködési szerződést kötöttek, amely át­me­ne­tileg kezelte a folyamatban lévő ügyeket és meghatározta a függő mun­ka­meg­osztásokat. Az épületeket a többségi használó alapján osztották meg. Az kapta meg a tulajdonjogot, aki korábban 50%-nál nagyobb arányban hasz­nál­ta. Ahol a telket meg lehetett osztani, ott ezt a lehetőséget is ki lehe­tett hasz­nálni. Így osztották meg a Gépjármű Szállítási Üzem területét.

Úgy gondolom e rövid kis történelmi áttekintés, egyértelműen alátámassza, hogy a telefon léte és fejlődése Szeged város intézményeit és lakosságát is pozitívan érintette. Hálásak vagyunk elődeinknek, hogy 125 éve útjára indították a telefont és elkezdtek egy olyan folyamatot, amely bár napról napra változik, mégis életünk természetes része lett. Nélküle már el sem tudnánk képzelni életünket.

Szeged, 2009-11-10.

Tóth László

Dél-alföldi Postatörténeti Alapítvány