Kass János bélyeggrafikáinak és bélyegeinek kiállítása Szegeden

Szeged, 2017. február 9. – Alapítványunk adta a komplett kiállítási anyagot Kass János bélyegterveinek és bélyegeinek kamarakiállításához, amelyet az MTA Szegedi Akadémiai Bizottságának (SZAB) székházában rendezett a SZAB Művészeti Szakbizottsága, a Kass János Baráti Kör és a SzögArt Művészeti Egyesület.

A kiállításmegnyitón résztvevő népes közönséget Aranyi Sándor festőművész, a SZAB Művészeti Szakosztályának elnöke üdvözölte. Emlékeztetett arra, hogy Kass János 2017-ben lenne 90 éves, ezért a Baráti Körrel együtt ezt az évet Kass-emlékévnek tekintik.

Szőkefalvi-Nagy Erzsébet, a közelmúltban alakult Kass János Baráti Kör elnöknője köszöntőjében büszkén említette, hogy három héttel a kör programalkotó összejövetele után, a Dél-alföldi Postatörténeti Alapítvány jóvoltából máris egy Kass-kiállítással léphettek a közönség elé.

A kiállítást alapítványunk elnöke, Tóth László – Kass János bélyegkiállításának kurátora – nyitotta meg. Utalt rá, hogy ez a bélyeg- és bélyegterv-kiállítás Békés, Csongrád és Bács-Kiskun megyében már több mint 30 településen megfordult, de látták Budapesten és a Vajdaságban is. Megemlékezett Kass Jánoshoz fűződő barátságáról, majd felidézte a neves grafikusművész életének és művészi pályájának legjelentősebb állomásait, sikereit és szegedi kötődését. Szó szerint idézte Kass János sajátos – nagy művészi alázatot és szerénységet tükröző – alkotói hitvallását. Külön méltatta a Kossuth-díjas, érdemes művész gazdag bélyegtervezői munkásságát, kiemelve a kiállításon látható alkotásait és a bélyegtervezés sajátos kihívásait, például hogy hogyan tudta a művész néhány négyzetcentiméteres felületre kicsinyíteni a Feszty-körképet, amiről Kass azt írta egy levelében: “elefántból kellett egeret csinálnia”. Kass 35 évig 50 témakörben 91 bélyeget tervezett a Magyar Postának, de az egykori Csehszlovákiában és a Marshall-szigeteken is adtak ki általa tervezett bélyeget.

A megnyitón közreműködött Farkas Erzsébet és Kosztándi István hegedűművész (SZTE Zeneművészeti Kar).

A kiállítást egy hónapig láthatják az érdeklődők a Szegedi Akadémiai Bizottság székházában.

Képek a kiállítás megnyitójáról

A kiállítás meghívója

Videó

Hírek a kiállításról

mta.hu

u-szeged.hu

delmagyar.hu

delmagyar.hu

szegedma.hu

civilhangradio.hu

M1 TV programajánló külföldieknek:

M1 TV: Programajánló külföldieknek, 2017. febr. 10. angol nyelvenM1 TV: Programajánló külföldieknek, 2017. febr. 10. német nyelvenM1 TV: Programajánló külföldieknek, 2017. febr. 10. orosz nyelvenM1 TV: Programajánló külföldieknek, 2017. febr. 10. kínai nyelven

Adatok, cikkek Kass Jánosról

wikipedia.org

artportal.hu

hollosizsolt.hu

dapta.hu, dapta.hu, dapta.hu

 

BÖNGÉSSZEN TOVÁBB...

Kiállítási anyagok rendezése Szentesen Szentes, 2014. március 17. - Kuratóriumi tagjaink és aktivistáink Szentesen az állandó- és a vándorkiállítás anyagát rendezték. 
100 éve nyílt posta Kunpeszéren Kunpeszér, 2011. július 16. - 2011. július 16-án a falunap keretébe illesztve emlékeztek meg a helyi posta 100 évvel ezelőtti megnyitásáról Kunpeszére...
225 éve megnyílt postáját ünnepelte Tótkomlós Tótkomlós, 2013. április 20. - Ezen a napon ünnepelték Tótkomlóson a helyi posta megnyitásának 225. évfordulóját. Az ünnepségnek és a kiállításnak a T...
100 éves a posta Ladánybenén Ladánybene, 2011. július 30. - Ladánybenén 100 éve, 1911-ben nyílt állandó postahely. A jubileum alkalmából 2011. július 30-án, szombaton a falunap ke...
Szentesi idősek csoportja tekintette meg a kiállításunkat Szentes, 2017. március 22. - A szentesi 1. és 3. számú idősek napközi otthonából a mai napon 22 fő látogatta meg kiállításunkat. A vendégek nagy érdek...