Évértékelő kuratóriumi ülés

Szentes, 2013. december 4. – Évértékelő ülést tartott alapítványunk kuratóriuma.

Tóth László elnök köszöntötte a kuratórium tagjait és az ellenőrző bizottság elnökét, majd áttekintést adott az alapítvány 2013-ban végzett munkájáról, továbbá az éves pénzügyi terv várható teljesítéséről és a hátralévő feladatokról.

Verók István gyűjteményvezető tájékoztatást adott arról, mely posták érkeznek 2014-ben megnyitásuk jubileumához vagy kerek évfordulójához. A kuratórium úgy határozott, hogy első körben a jubileumhoz érkező posták kapjanak ajánlást az alapítványtól, hogy ünnepeljék meg a helyi posta megnyitásának évfordulóját. Attól függően, hogy hányan kívánnak ünnepséget rendezni, kerülhet majd sor az évfordulós posták megszólítására. A két szakaszos értesítésre azért van szükség, mert az alapítványi vándorkiállítás útvonalának, időbeosztásának tervezésekor előnyt élveznek a jubiláló posták.

(Jubiláló postának tekintjük azokat, akiknek az évfordulója 25-tel osztható (például 100, 125, 150 stb. éve nyitottak. Évfordulós ünnepség ott jöhet szóba, ahol az évszám 10-zel osztható.)

A kuratóriumi ülés után Labát László, távközléstechnikai szakember bemutatta a kuratórium tagjainak mobiltelefon-történeti gyűjteményét, amelyet kiállítás céljából felajánl a Dél-alföldi Postatörténeti Alapítványnak.