150 éves a posta Csanádapácán

Csanádapáca, 2012, augusztus 11. – Ezen a napon ünnepelték Csanádapácán a helyi posta megnyitásának 150. évfordulóját.

p1600740Csanádapácán 1862-ben nyílt postakiadóság, és azóta folyamatosan működik posta. A postanyitás 150. évfordulója alkalmából ünnepi megemlékezést és postatörténeti kiállítást nyitottak a sportcsarnokban.

A megemlékezést és kiállítást – a Dél-alföldi Postatörténeti Alapítvány, a körzeti posta, Csanádapáca Önkormányzata, békés megyei postás nyugdíjasok, helyi intézmények és vállalkozók támogatásával – a csanádapácai posta dolgozói szervezték a helyi sportcsarnokban, a nagy tömegeket megmozgató VI. Csanádapácai Kakasfesztiválhoz kapcsolódva.

A postatörténeti ünnepség háziasszonya és műsorvezetője Silló Lászlóné, a csanádapácai posta vezetője volt. Köszöntőt mondott Rácz Tamásné, a Magyar Posta Zrt. kelet-magyarországi területi igazgatója és Oláh Kálmán, Csanádapáca polgármestere. A népes hallgatóságnak kellemes perceket szereztek hangulatos műsorszámaikkal a helyi hagyományőrző néptáncegyüttes és a dalkör tagjai, valamint a versmondó, daloló diákok. A dalkör külön ez alkalomra írt „csasztuskával” is meglepte az ünneplő postásokat. A posta- és bélyegtörténeti kiállítást Tóth László, a Dél-alföldi Postatörténeti Alapítvány kuratóriumának elnöke mutatta be a közönségnek. A kiállítás a magyar posta és a bélyegkiadás története mellett ízelítőt adott Kass János, Kossuth-díjas grafikusművész gazdag bélyegtervezői munkásságából.

A csanádapácai postások a kiállítást helyi gyűjtésből származó dokumentumokkal, fényképtablókkal, régi postás egyenruhákkal egészítették ki. A jubileum alkalmából a helyi posta történetét a kezdetektől napjainkig bemutató füzet jelent meg Fodor Ferencné, Benkő Lajosné és Silló Lászlónétollából. A helyszínen zajló Kakasfesztivál eseményeihez a helyi postások azzal is kapcsolódtak, hogy beszálltak a kakaspörkölt-főző versenybe. Összesen 84 bográcsban rotyogott a kakaspörkölt, ebből két bográcsban a helyi posta dolgozói keverték az ízeket. A délelőtt az ünneplés, a délután pedig a baráti és szakmai beszélgetések jegyében telt.

Ünnepség

 

Kiállítás

A posta története röviden

1862 előtt a postaküldemények Orosházáról minden hétfőn és csütörtökön érkeztek postakocsival Tótkomlósra, ahonnan kedden és pénteken küldték tovább Csanádapácán és Kígyóson át Kétegyháza felé.

1862. május 1-jén önálló postakiadóság nyílt Csanádapácán. Idézünk Miklya Jenőnek a postanyitás 100. évfordulójára, 1962-ben megjelent könyvéből:

„A község, – Apácza – lakosságának szaporodása révén, egy kisebb környék központja lett, szerepe növekedőben volt fejlett dohánykultúrája nyomán. Ennek volt köszönhető az apácai posta felállítása az országos postahálózat fokozottabb kiépítése keretében. 1862-ben a megyei kormányzót értesítette a nagyváradi cs. kir. postaigazgatóság, hogy az év május 1-én Apáczán posta kiadóságot állít fel, melynek vezetője az orosházi postamester, Lázár István lett. Ezzel egy időben hirdetmények adták tudtul ezt az eseményt a következőképpen:

Hirdetmény

Csanád megyében kebelezett Apácza helységben folyó évi Május 1-én új posta kiadóság életbe lépend, mely levél és szekér postai küldemények, az utóbbiak csak kisebb terhek, legfőbb 10 fontnyi súlyig, felvételével és kézhez szolgáltatásával foglalkozni fog: összeköttetését pedig Orosházáról hetenként négyszeri küldő posta járatok által nyerendi, melyek minden vasárnap, kedd, csütörtök és szombaton következő rendben közlekednek:

Elindulás:         Orosházáról délután 4 óra 45 perckor – Apáczáról estve 7 óra 15 perckor –

Megérkezés:     Apáczán 6 óra 45 perckor estve, Orosházán 9 óra 15 perckor estve.

Az új posta kiadóságának forgalmi köréhez Apácza községen kívül még a puszták: Kis Apácza, Bodzás, Elek-Eperjes, Gyula-Eperjes, Földvár, Gerendás, Hegyes, Megyes, és Szöllős tartoznak.

Nagyváradon, Április hó 18-án 1862.

            Cs. kir. posta igazgatóság”

 

A postakiadóság a mai Széchenyi utca végén működött, egy egyszerű kertészházban. A postakiadóság felállítása a község számára jelentős esemény volt, híre a Szegedi Híradó az évi 36. számában is megjelent. 1862-től használtak postabélyegzőt, felirata APÁCZA volt. Az apáczai postahelyet 1882-ben postaügynökségből postahivatallá minősítették át. 1900-ban kapcsolták be az országos távbeszélő-hálózatba, 1913-tól távíró-szolgáltatást is nyújtott.

A helyi postamesterek teljes névsora nem ismert, kiegészítése további kutatásokat igényel. Tény, hogy a postakiadóság 1862-ben Lázár István orosházi postamester vezetése alatt működött. 1914-től a korabeli közlekedési és postás szaknaptárakban található adat az éppen aktuális postamesterekről (a szaknaptárban való megjelenés évszámával): Nagy Eszter 1914, Sosskó Jánosné (Heisier Ida) 1931, 1936, 1937, Sosskó László 1939, 1940, 1943

Csanádapáca-posta-1960-90-es-evek

A posta épülete az 1960-as években és 1995 körül

A posta története bővebben

Fodor Ferencné – Benkő Lajosné – Silló Lászlóné: Adalékok Csanádapáca posta történetéhez, 1862–2012

A posta épülete és dolgozói 2012-ben

 

Csanádapáca-posta-dolgozoi-2012

Postavezető Silló Lászlóné, pénzforgalmi ügyintéző Sipka Györgyné, küldeményfelvevő Annus Istvánné és Lentiné Sándor Éva, értékesítő kézbesítő Kovács Lajosné, Deák János, Nagy Istvánné és Pacsika Mária

A rendezvény sajtóvisszhangja

150 éve megnyílit postáját ünnepli Csanádapáca (infobekescsaba.hu)

Másfél százados posta (hir6.hu)