155 éves a magyar bélyeg – kiállítás Gádoroson

Gádoros, 2022. szeptember 23.

1867-ben, a kiegyezéssel egy időben megalakult az önálló Magyar Királyi Posta. Ebben az évben jelent meg az első magyar bélyeg. Idén 155 éve ennek.

Erre emlékeztek szeptember 23-án, pénteken 18.30-kor Gádoroson, ahol a falunapi rendezvénysorozat részeként bélyegtörténeti kiállítás nyílt “155 éves a magyar bélyeg” címmel.

A tárlat áttekintést adott a hazai bélyegkiadás történetéről, érdekességeiről, a legszebb miniatűr alkotásokról, külön kiemelve az 1867-ben és 1871-ben megjelent első magyar bélyegeket, amelyeken I. Ferenc József császár és magyar király profilképe látható (1871-ben már a Magyar Királyság címerével, 2-től 25 krajczárosig, 1867-ben 50 krajczárosig).

A tárlatnyitón dr. Szilágyi Tibor polgármester köszöntője után Elekes Attila André grafikusművész, a budapesti Bélyegmúzeum művészeti vezetője beszélt az első magyar bélyegek megszületésének történetéről, és az azóta eltelt 155 év hazai bélyegkiadásáról, valamint bemutatott a közönségnek több, általa tervezett bélyegkülönlegességet is.

Tóth László, a DAPTA kuratóriumának elnöke a kiállítás tablóin látható bélyegritkaságokat, bélyegtörténeti és filatéliai érdekességeket, valamint Kass János Kossuth-díjas grafikusművésznek a kiállításon szereplő bélyegeit és bélyegterveit ajánlotta a közönség figyelmébe.

.

 

A kiállítás látnivalói

 

Két tablón látható volt annak az 1867-ben nyomott 7 levél- és 1 hírlapbélyegnek a színes másolata, amit a Magyar Királyi Posta megbízásából a bécsi császári és királyi udvari nyomda állított elő Ferenc József profilképével. Azért készült a bélyeg Bécsben, mert 1867-ben még nem volt bélyegek gyártására alkalmas magyar nyomda. Emiatt négy éven át még Bécsben gyártották a Magyar Királyi Posta bélyegeit.

1871 mérföldkő volt a hazai bélyeggyártásban, mert ettől kezdve már a budai Államnyomdában készültek a magyar postabélyegek. A kiállításon látható az 1871-ben Budán kőnyomattal készült 6 bélyeg képe, valamint az ugyancsak ebben az évben készült 6 réznyomatos bélyeg kópiája is, amelyen Ferenc József profilképe mellett már látható a Magyar Királyság címere is.

2021-ben a magyar bélyegnyomtatás 150. évfordulójára a Magyar Posta első napi borítékot és bélyegblokkot hozott forgalomba, amit Elekes Attila André grafikusművész tervezett. Ez szintén látható a kiállításon.

Ezeket a ritkaságokat egészíti ki a Dél-alföldi Postatörténeti Alapítvány magyar bélyegtörténeti tablósora, valamint Kass János grafikus, Kossuth díjas, kétszeres Munkácsy díjas, Kiváló- és Érdemes művész több bélyege és eredeti bélyegterve.

A 155 éves magyar bélyegkibocsátás ritkaságait és keresztmetszetét bemutató kiállítást az érdeklődők a megnyitón, és azt követően szeptember 26-ig tekinthetik meg a gádorosi könyvtárban, a nyitvatartási idő alatt.

 

Képek a kiállítás megnyitásáról

 

 

Sajtóvisszhang

 

https://www.beol.hu/helyi-kozelet/2022/09/belyegkiallitas-lathato-a-gadorosi-konyvtarban