225 éves a posta Gyulán

 A gyulai postások jubileumi rendezvénye

„Ma 225. évfordulóját ünnepelte a gyulai postahivatal, melyen nosztalgiával gondoltak vissza az elmúlt szép évekre a múltbéli és a jelenlegi dolgozók. Az ünnepet mazsorett- és néptáncbemutató, valamint egy korabeli lovas futár jelenléte színesítette.

– Nekünk, gyulai postásoknak ez a nap születésnap, egy olyan évforduló, ami a legtöbbünk életében megismételhetetlen lesz. Huszonöt évenként ünneplünk meg egy jeles eseményt. Ez a nap ma nekünk büszkeséget jelent. Egy olyan nagy múltú cég munkatársai lehetünk, amelyből az országban és a városban is kevés van. Azt gondolom, hogy ebben a gyorsan változó világban büszkeségre adhat okot, hogy egy ilyen cég tagjai lehetünk. Ez a nap rövidke megállást jelenthet a munkával és elvárásokkal terhelt hétköznapokban – mutatott rá az esemény különlegességére Németh Mária postavezető.

Dr. Görgényi Ernő polgármester beszédében azt hangsúlyozta, hogy 225 év egy ország életében is számottevő, még egy olyan nagy múltú nemzet esetében is, mint a magyar.

– Szédítő belegondolni, hogy 225 év alatt hova jutott és milyen nagy utat tett meg a postaszolgáltatás. Ma az internet és a tömegkommunikáció korában természetesnek tűnik, hogy – legyünk bárhol a világban – a másodperc tört része alatt kapcsolatot tudunk létesíteni egymással. De ne feledkezzünk el arról, hogy ez nem volt mindig így, hiszen amióta az írás létezik, az emberek mindig szükségét érezték, hogy tartsák egymással a kapcsolatot. A leveleket és egyéb küldeményeket azonban sokáig csak igen bonyolult módon lehetett továbbítani. A mai kézbesítők élete sem könnyű, nehéz kenyér az övéké. Elég, ha csak abba belegondolunk, hogy esőben, hóban, fagyban vagy negyven Celsius-fokos melegben egyaránt ki kell vinni a küldeményeket – hangzott el dr. Görgényi Ernő polgármester köszöntőjében.

Dr. Sümegi Péter, a Magyar Posta Zrt. hatósági kapcsolatokért felelős igazgatója beszédében előre tekintett és felelevenítette, hogy a Magyar Postának milyen kihívásokkal kell küzdenie. A posta minden szolgáltatásával megméretteti magát a piacon, 2013. január 1-ig tevékenységük 70%-át már versenykörülmények között végezték. A maradék 30% monopolszolgáltatás része volt. 2013. január 1-jén a maradék monopóliumszolgáltatás is megszűnt. A posta ugyanolyan versenypiaci szereplő, mint a magyar cégek sokasága. Létkérdés tehát számukra, hogy modern és jó szolgáltatóként tekintsenek rájuk az ügyfelek.

A hivatalos ceremónia végén a Gyulai 1-es számú postán rendkívül érdekes, mindenki számára élményeket adó kiállítás nyílt, melyet Tóth László, a Dél-alföldi Postatörténeti Alapítvány elnöke ajánlott a megjelentek figyelmébe. A kiállítás szeptember 12-ig látható.”

Forrás: Gyulai Hírlap online 2013. aug. 24. Írta: Hargittai Éva

Látványos ünnepség a posta előtti téren

 

A postatörténeti kiállítás

A kiállítás megnyitása

Lapozzon tovább a 2. oldalra!