Kuratóriumi ülés, 2018. december 4.

Szentes, 2018. december 4. – Alapítványunk kuratóriuma ezen a napon tartotta szokásos év végi ülését Szentes 1. sz. Posta első emeleti oktatótermében, ahol állandó kiállításunk egy része is található.

Első napirendi pontként Tóth László kuratóriumi elnök tartott prezentációval alátámasztott áttekintést a 2018. év eltelt tizenegy hónapjában végzett munkáról és a decemberre tervezett feladatokról.

A testületi ülés második részében beszámoló hangzott el az első 11 hónap pénzforgalmáról, az 1%-os adófelajánlások felhasználásáról és a december végéig várható kiadásokról, továbbá javaslat a 2019. évi pénzügyi terv számaira. Az előterjesztést Unginé Frányó Erika készítette, de munkahelyi elfoglaltság miatti távollétében Tóth László ismertette.

Végezetül Verók István kiállításvezető, kuratóriumi tag adott tájékoztatást arról, hogy Bács-Kiskun, Békés és Csongrád megye területén mely posták érik el 2019-ben megnyitásuk jubileumi évfordulóját. E posták vezetőit az alapítvány vezetése december 20-ig levélben értesíti, felajánlva, hogy ha a jeles évfordulót meg szeretnék ünnepelni, ahhoz alapítványunk posta- és bélyegtörténeti kiállítást kölcsönöz, valamint segítséget nyújt a rendezvény megszervezéséhez .