Szegedi és békéscsabai nyugdíjas postások látogatása Szentesen

Szeged-Szentes, 2010. március 24. – Ezen a napon nagyszabású rendezvényt tartott az alapítvány.

Délelőtt 10 órakor indult a program, amikor a szegedi és békéscsabai nyugdíjas postások „múltidéző” előadást hallottak Verók Istvántól és Tóth Lászlótól. A jelenlévő 39 fő megtekintette azt a videó felvételt, amely 1989-ben a Szentesi Posta átadásán készült. A jelenlévők többsége először látta a kiállítást, és érdeklődve szemlélte a régi korok postás emlékeit, a működő kézi-kapcsolású telefonközpontot, távírókészülékeket és a többi kiállított tárgyat.

A nyugdíjas postások közös ebédje után következett a délutáni program, amelybe bekapcsolódott még 34 fő Szegedről érkezett nyugdíjas, akik a szegedi Szenior Center közreműködésével jutottak el Szentesre. Szűcs Lajos alpolgármester érdekfeszítő előadást tartott Szentes város múltjáról, jelenéről és terveiről, valamint lehetőséget adott kérdések föltevésére. A nap egyik kiemelkedő fénypontja volt, ez a vezetői tájékoztatás.

A szentesi CIVIL TV Tóth Lászlóval és Verók Istvánnal riportot készített a postatörténeti kiállítás létrejöttéről és a DAPTA tevékenységéről, illetve Szűcs Lajos alpolgármesterrel az alapítvány, valamint a posta és az önkormányzat kapcsolatáról.

Az alpolgármesteri tájékoztatást követően nyílt lehetőség a kora délután érkezettek számára a kiállítótermek megtekintésére és egy postatörténeti előadás meghallgatására. Többen elmondták, hogy nem gondolták, hogy egy színvonalas, és nagyszerű kiállítást tekinthetnekmeg.

20100324_szeged_bcsabai_02

20100324_szegedi_bcsabai_01