Alapítványunk és a PSZE együttműködése

Budapest, 2022. november 4. – Ünnepi rendezvényt tartott Budapesten a Postások Szakmai Egyesülete abból az alkalomból, hogy 30 éve, 1992-ben alakult meg a szervezet.   Az ünnepi rendezvényen alapítványunk kuratóriumának elnöke, Tóth László vetítettképes prezentáció keretében idézte fel, milyen széles körű munkakapcsolat és  együttműködés bontakozott ki az elmúlt három évtizedben Tovább …

A DAPTA és a PSZE közös rendezvénye Dévaványán

Dévaványa, 2022. július 14. – A Dél-alföldi Postatörténeti Alapítványnak és a PSZE Dél-alföldi Szervezetének aktivistái közös programot szerveztek Dévaványára. A különböző helyekről érkezett résztvevőket Illin József, a PSZE Dél-Alföldi Szervezetének elnöke fogadta, majd ismertette a jelenlévőkkel a település múltját. Ezen belül kiemelten szólt a dévaványai posta történetéről és munkájáról. Tóth Tovább …

Emléktábla-avatás egykori szegedi vívómesterek, postás vívóoktatók tiszteletére

Szeged, 2021. július 15. 75 éve, 1946-ban alakult meg Szeged város 1945 utáni sporttörténetének legsikeresebb vívóklubja, a Szegedi Postás SE vívószakosztálya.    Márki Ferenc, Tárkány-Szűcs Ferenc és Bánkuti Sándor honvéd vívómesterek, a Szegedi Postás SE egykori legendás vívóoktatói tiszteletére 2021. július 15-én emléktáblát helyezett el Szeged MJV Önkormányzata, a Magyar Tovább …

A DAPTA, PSZE, PSZNYE közös rendezvénye Szentesen

Szentes, 2021. július 1. – Közös rendezvényt tartott Szentesen, az 1. sz. Posta épületében a Dél-alföldi Postatörténeti Alapítvány, a Postások Szakmai Egyesületének Dél-alföldi Területi Szervezete, valamint a Postások Szegedi Nyugdíjas Egyesülete. Tóth László, alapítványunk elnöke köszöntötte a megjelenteket, köztük Móra József Antalt, Szentes Város Önkormányzatának képviselőjét. Illin József, a PSZE Tovább …