Postaforgalmi technikumot végzett „öregdiákok” találkozója

Szentes, 2023. május 25. –  Ezen a napon a budapesti Postaforgalmi Technikum 1967-ben és 1968-ban végzett több öreg diákja kiállításlátogatást és találkozót szervezett Szentesre. A többség Budapestről és annak közvetlen környékéről érkezett. A 18 fős csoportban néhány visszatérő személy is volt, de a többség most látta először a szentesi postatörténeti Tovább …

Sepsiszentgyörgyi diákokat fogadtunk Szentesen

Szentes, 2023. április 28. – A sepsiszentgyörgyi Puskás Tivadar Szakközépiskola (Szaklíceum) három diákja (András Balázs, Karácson Krisztián Arnold és Sinka Norbert Ferenc) Kelemen Alpár felkészítő tanár úr kíséretével részt vett a metALCOM Zrt. által Szentesen rendezett II. Távközlési versenyen. A csapat III. helyezést ért el a 11 versenyző csapat közül. Tovább …

80 év időutazás

Szentes, 2023. április 22.  – A mai napon egy szegedi házaspár látogatta meg gyűjteményünket. A feleség 40 évig dolgozott a Magyar Posta szállítási és számlázási területén. Édesapja egy kispostán volt hivatalvezető, és 40 évi munkaviszony után abból a munkakörből ment nyugdíjba. Ő kislánykorától kapcsolta az ottani telefonközpontban a beszélgetéseket. Itt Tovább …

Szentesi vendégcsoport és harkakötönyiek látogatása

Szentes, 2023. március 25. –  Ezen a napon 26 főből álló csoport tekintette meg szentesi állandó kiállításunkat. A látogatók műszaki támogatónk, Labát Pál László, valamint felesége, Labátné Nan Piroska barátai és harkatötönyi érdeklődők voltak. Nagy érdeklődéssel szemlélték a látnivalókat. Kipróbáltak minden berendezést, amit lehetett (Morse, távgépíró, kurblis telefon stb.). Kellemes Tovább …

Kiállításlátogatók Szolnokról és Abonyból

Szentes, 2022.10.21. – A közelmúltbeli szolnoki tárlatvezető-látogatónk újjabb szolnoki és abonyi érdeklődők társaságában ismét megtekintette gyűjteményünket. Elmondta, hogy több ismeret megszerzése érdekében jött el újból. A társaságában érkezettek között szakmabeli nyugdíjas hölgy is volt, aki 40 évet dolgozott postán. Kezdetben beosztottként különböző szakterületeken, majd 20 évet hivatalvezető munkakörben. Számára is szép Tovább …

Tárlatlátogató baráti társaság Szentesen

Szentes, 2022. október 7. –  Egy 16 fős baráti társaság tekintette meg kiállításunkat. Az ország különböző területéről érkeztek, közülük többen dolgoztak korábban, illetve dolgoznak jelenleg is a Magyar Postánál, vagy a távközlés különböző területén ((BHG, HTI stb.). Különösen a távközlési részt tetszett nekik. Labát Pál László és Verók István mutatta Tovább …

Orosházi és gádorosi kiállításlátogatók Szentesen

Szentes, 2022. október 6. – Ezen a napon Orosháza Város Egységes Szociális Központjának több munkatársa látogatta meg kiállításunkat. Ugyanezen a napon Gádorosról visszahozták a „155 éves a magyar bélyeg” című kiállításra kölcsönzött bélyegeket és bélyeggrafikákat. Ők is megtekintették a postamúlt emlékeit bemutató kiállításunkat. Labát László, Tóth László és Verók István voltak Tovább …

50 éves érettségi találkozó és kiállításmegtekintés

Szentes, 2022. szeptember 6. – A budapesti Postaforgalmi Szakközépiskola (Irányi u. 3.) 1972-ben végzett évfolyam öreg-diákjai Beszédes Csabáné Szentes 3. Posta nyugdíjas vezetője szervezésében Szentes 1. Postán tartották az 50 éves érettségi évfolyam-találkozójukat. A résztvevők Budapestről és az ország különböző településeiről érkeztek. Nagy örömmel találkoztak egymással, nosztalgiázva emlékeztek tanáraikra, diáktársaikra és Tovább …

Szolnoki tárlatvezetők látogatása Szentesen

Szentes, 2022. augusztus 10. – A mai napon a Jász-Nagykun-Szolnok  Megyei Polgári Védelmi Szövetség a „LÉGOLTALOMTÓL A KATASZTRÓFAVÉDELEMIG”című kiállításának állandó tárlat-vezetői (2 fő + 1 kísérő) tapasztalatcsere és ismeretszerzés céljából látogatták meg a gyűjteményünket. Érkezésükkor elmondták, hogy más témájú, de hasonló kiállításuk van Szolnokon. Hatalmas érdeklődéssel tekintették meg kiállításunkat. A postatörténeten Tovább …

Mezőkövesdi nyugdíjascsoport látogatása Szentesen

Szentes, 2022. augusztus 4. – Mezőkövesdről érkezett nyugdíjas csoport tekintette meg kiállításunkat. Megyesi Józsefné, Verók István és Juhászné Pálnok Lenke mutatta be a látnivalókat. Szinte mindenkinek volt személyes érintettsége, vagy postán dolgozott, vagy rokona volt postás, vagy a munkahelyén kezelt telexet. Érdeklődve csodálták a gyönyörű bélyegeket, a magyar bélyeg történetét. Tovább …

1 2 3 9