A Békéscsabai Postás Nyugdíjas Klub tagjai és pártoló barátai Szentesen

Szentes, 2022. július 5. – Szakmai bemutatóra fogadtuk a Békéscsabai Postás Nyugdíjas Klub tagjait és pártoló barátait, akik egész napos kirándulásra érkeztek Szentesre. A klub vezetőjétől, Ogrincs Pálnétól kaptuk az alábbi beszámolót és köszönőlevelet:

„A szakmai bemutató tárlatvezetőinek –   Juhászné Pálnok Lenkének, Megyesi Józsefnének, Verók Istvánnak, Tóth Lászlónak,  Labát Pál Lászlónak – köszönettel tartozunk a posta gazdag múltjának az őrzéséért, a gyűjtőmunkáért és a kiállítás látnivalóinak bemutatásáért.

A szakmai program után indultunk az előre bejelentett és megszervezett programokra.  Megtekintettük a Tóth József Színház és Vigadó épületét kívülről, megemlékeztünk Komor Marcell és Jakab Dezső építészekről.

A szentesi zsinagóga épületében működő Városi Könyvtár igazgatója mutatta be az egykori Szentesi Hitközség megalakulását. Megtekintettük a holokauszt-emlékhely szobát, ahol dokumentumok, emléktárgyak  őrzik a zsidók mártíromságát. Bemutatásra került a könyvtár gazdag gyűjteménye.

A Koszta József Múzeum- és a kiállítóhelyein – a tárlatvezetők kíséretében – megismerhettük Szentes város gazdag múltját, a Péter Pál Polgárház berendezését, egykori lakóinak életét és Fridrich János Fényirdáját, ahol szabadon fotózhatott mindenki a saját gépével.

Sok szép emlékkel és fotóval gazdagodott a 28 fős csoportunk.

Köszönjük a lehetőséget!

Békéscsabai Postás Nyugdíjas Klub és Pártoló Barátai nevében:

Ogrincs Pálné

Békéscsaba, 2022. július 6.”

 

Egy nyugdíjas tanárnő tollából

„2022. július 5. Szentes Postatörténeti tárlat. A kiállítás nagyon gazdag, rengeteg szakértelmet tükröző munkával összeállított. Tisztelet a hivatásukat szerető, végtelenül elkötelezett postás dolgozóknak, akik szakmai tudásukat bemutatva, lelkesen előadva ismertették meg velünk a kiállítást. Elgondolkoztam, hogy találnék-e ilyen elhivatott embereket a saját, pedagógus ismerőseim között… mint akikkel Szentesen a Postatörténeti Múzeumban találkoztam!? Ritkán lát az ember ennyire szívvel-lélekkel végzett értékmentést!

Gratulálok, és köszönöm, hogy megismerhettem a kiállítást!”

Dr. Domokosné Megyesi Éva nyugdíjas pedagógus levele, aki a postás nyugdíjas klub pártoló tagja